Fogimplantátum Lexikon

Az alábélelés a kivehető fogsor korrekciója. Az állcsontok szuvasodása miatt előfordulhat az, hogy eltérés keletkezik a fogsor alakja és az állcsont között. Azaz, a fogatlan állcsont – különösen gyorsan foghúzások után – sorvad, és a protézis veszít stabilitásából, mozogni kezd. Ekkor a belső felszínre az adott helyzetnek megfelelően új műanyag réteget kell felvinni. Kétféle módon végezhetik: direkt módon, a szájban, szájüregben hidegen kötő anyaggal, illetve indirekt módon a lenyomat alapján a fogtechnikai laborban. Mindkét esetben a szakorvos foglalkozik vele.

Az altatást mindig aneszteziológus szakorvos végzi. A kézfejen lévő egyik vénába egyetlen szúrással ún. branült vezetnek, mely segítségével a megfelelő anyagok bejutnak a véráramba és a páciens perceken belül elbódul. A kezelés végén az altatásra használt anyagok hatását felfüggesztő szert adnak, így a beavatkozás végén a páciens biztonságosan ébreszthető. A kezelés maximálisan 1,5 órás lehet, a fokozottan szorongó, vagy a fájdalomtól nagyon félő betegek ellátására kiválóan alkalmas. Az altatásban kezelt páciensek nem bocsáthatók el kísérő nélkül, illetve nem vezethetnek autót.

A fogeltávolítást követően, a gyógyulás során a fogmederben csontperemek, csonttövisek maradnak vissza, melyek a felettük lévő nyálkahártyát átszúrva fájdalmat okozhatnak. Továbbá lehetetlenné tehetik a protézis viselését, valamint nehezíthetik az implantációs beavatkozást. Ilyen esetben a csonttaréjokat feltárást követően a megfelelő fúró segítségével elsimítjuk, majd a nyálkahártyát zárjuk.

Autoimmunitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az immunrendszer a szervezet saját alkotóelemeit „idegen testnek” érzékeli, és elpusztításukra törekszik. Az elpusztítandó alkotóelemek általában fehérjék vagy poliszacharidok, melyek a sejtek felszínén vagy annak belsejében találhatók. Az immunreakció során gyulladás alakul ki az érintett szövetben, és idővel a fehérjét előállító sejtek, illetve a sejtek által alkotott szövet is károsodhat, végső esetben el is pusztulhat. Az autoimmun betegség gyűjtőfogalom, amelybe különböző betegségek tartoznak, a fenti reakció azonban mindegyikre jellemző.

Bioanyagnak nevezzük az orvosi célból , a biológiai rendszerekkel történő kölcsönhatás érdekében alkalmazott élettelen anyagot.

Az 1990-es évek elején kifejlesztett háromdimenziós számítógépes rétegvizsgálat. A CBCT vizsgálat kizárólag az állcsontok, vagy az állcsont adott szegmensére korlátozódik, sugárterhelése a normál CT-nél jóval alacsonyabb. A módszer sokoldalú képmegjelenítést tesz lehetővé három dimenzióban, ezáltal komoly segítséget nyújt az implantológiai diagnosztikában, tervezésben. Segítségével pontosabban meghatározhatók az anatómiai képletek elhelyezkedése, így a minimálisra csökkenthető ezek sérülése az implantológiai beavatkozások során.

Az implantológia atyja, Branemark eredeti leírása szerint a csontintegráció az implantátum és a csontszövet között létrejövő kötőszövet nélküli, direkt kapcsolat. A csontsejtek és az implantátum felszínén lévő titánmolekulák között lévő kapcsolat lehetővé teszi a rágás közben ható erők átvitelét az implantátum segítségével a csontra. A csontintegrációnak jelentős rögzítő szerepe van. Klinikai vizsgálatok szerint kialakulását befolyásolja az implantátum anyaga, formája, felületi struktúrája, a sebészi technika, az implantátumot körülvevő csont állapota és a gyógyulási idő alatti terhelési viszonyok.

A csontpótló eljárások során a különböző okok miatt kialakult csonthiányt pótoljuk humán eredetű (saját), állati eredetű vagy szintetikus anyagokkal. A csontpótlásra szükség lehet fogászati implantációnál, amennyiben a meglévő csontállomány mennyisége vagy minősége nem biztosítja az implantátum megfelelő stabilitását, fogágybetegség esetén, amikor a fogak elvesztették biztonságos rögzítésüket, foggyökér vagy ciszta eltávolítása után.

A szintetikus csontpótló anyagok valójában nem pótolják a csontszövetet, hanem serkentik annak képződését azáltal, hogy egy vázat képeznek a későbbiekben kialakuló saját csont számára. A csontpótlók fokozatosan eltűnnek az újonnan képződő csontból, az új szövetek pedig szerkezetüket és funkciójukat tekintve is megegyeznek majd az eredeti csonttal. A csontpótlás hatékonyságát javíthatjuk azzal, hogy a szintetikus anyagokat saját (műtéti területről vett) csontszövettel vegyítjük. A csontállomány pótlásának egy másik módja, amikor saját „csontdarabot”, ún. csontblokkot helyezünk a hiányos területre. A csontblokk vételi helye lehet szájon belül, illetve a test más területén (csípőlapát, koponyatető, sípcsont).

Kisebb csonthiány pótlását végezhetjük az implantátum beültetésével egy időben, nagyobb defektusok esetén azonban a csontpótlást követően minimum 6 hónapos gyógyulás után végezhető csak el a fogászati implantáció.

Az implantátum belső menetébe a gyógyulás idejére (kb. 3 hónap) helyezett csavar, mely vagy látható vagy láthatatlan (nyálkahártya alatt van) a szájüregben.

Harapási rendellenességet okozhat az egyes fogak szabálytalan helyzete, vagy a két fogív nem megfelelő illeszkedése. Az egyik leggyakoribb szabálytalansági fajta a torlódás, aminek fő okai a kelleténél több fog, vagy épp foghiány, esetleg szabálytalan alakú fogak, de akár az állkapocs fejlődési elmaradása is lehet. A fogak, vagy fogívek deformitását a fenti okokon túl külső hatások is előidézhetik, mint például egy állkapcsokat érintő baleset, rossz habituális szokások.

A lokális anesztézia az érzékelést a test egy meghatározott részén blokkolja, pl. a fogak körül vagy a bőrfelület egy részén. Az érzéstelenítést leggyakrabban a fájdalomérzet megszüntetése céljából alkalmazzák, különböző vizsgálatok vagy gyógyászati beavatkozások (főként műtétek) elvégzése kapcsán. Ebbe a csoportba olyan módszerek tartoznak, amelyek valamilyen szinten meggátolják az ingerület eljutását a központi idegrendszerbe, így az agykéregben történő tudatosulásuk gátolt. Az alkalmazott anyagokat helyi érzéstelenítőknek nevezzük. Leggyakrabban használatosak a lidokain, trimekain, bupivakain, mepivakain, ropivakain, ritkábban a prokain, prilokain, artikain. Ma már nem használatosak a tetrakain, cinchokain, illetve a kokain (amelyet elsőként alkalmaztak ebben a szerepkörben). A helyi érzéstelenítők beadási módszerétől függően beszélünk helyi érzéstelenítésről (infiltrációs, lokális anesztézia) vagy vezetéséses érzéstelenítésről.

A kétfázisú implantáció során az implantátum a nyálkahártya alatt gyógyul kb. 3 hónapon keresztül. A gyógyulási idő leteltével az implantátum feletti nyálkahártyán metszést ejtünk és az implantátum belső menetében lévő (addig a szájüregben láthatatlan) gyógyulási csavart ínyformázó csavarra cseréljük, mely a szájüregben már látható lesz. Egy héttel a beavatkozást követően az ínyformázó csavar körül a nyálkahártya meggyógyul, megkezdődhet a fogpótlás készítése. Az egyfázisú implantációnál nincs szükség erre a beavatkozásra, mivel ott a műtét végeztével már ínyformázó csavar kerül a implantátumba, az ínyt az implantátumban lévő csavar köré, nem pedig rá zárjuk.

Az implantátum belső menetébe ideiglenesen helyezett csavar, mely segítségével az implantátum körüli nyálkahártya formázásával megfelelő esztétikai eredmény érhető el.

Könnyen elérhető és kivitelezhető részletgazdag radiográfiai módszert jelent, melynek során a röntgen film a szájüregben helyezkedik el a leképezendő terület mögött. Általában egy fog vagy foghiány vizsgálatához alkalmazzuk. Segítségével jól felismerhetők a kóros elváltozások, illetve az anatómiai képletek viszonya a fogakhoz, foghiányhoz. A legmegfelelőbb képet az ún. párhuzamos technika adja. A filmet párhuzamosan helyezzük el a fog tengelyével, ezáltal a minimálisra csökkentjük a torzulásokat, pontosabb képet kapunk.

A nyálkahártya az üreges szerveket bélelő védőréteg. Felépítése hasonlít a bőr felépítéséhez, azzal a különbséggel, hogy vékonyabb, és felszínét nem fedi szaru. Ebből adódóan a mélyebb rétegekben található vérerek jobban áttűnnek, ezért a nyálkahártya rózsaszín-, élénkpiros színű.

Az utóbbi évtized kutatási eredményeként kidolgozták az ún. panorámafelvételi technikát, amelynek segítségével kis sugárdózis mellett egy felvételen mintegy „kiterítve” láthatjuk a fogakkal együtt a felső és az alsó állcsontot, illetve a környező csontokat. Segítségével jól meghatározhatók az anatómiai képletek, a kóros csontelváltozások és a csontmagasság becslésére is kiválóan alkalmas. Hátrányaként meg kell említeni, hogy a felvétel egyes részein, változó mértékben a kép torzul. Ez a frontfogak tájékán a legkifejezettebb, így ebben a régióban a megfelelő tervezés érdekében kiegészítő röntgen vizsgálatokra van szükség.

Periimplantitisnek a több éve viselt implantátum körül kialakult csontvesztéssel járó gyulladást nevezzük. Az implantátum-nyálkahártya záródás megbomlik, az implantátum nyaka körül lévő csont leépül és helyére nyálkahártya nő. Az elszaporodó baktériumok további csontleépülést okoznak, így a kezeletlen eset az implantátum elvesztéséhez vezethet.

Az implantátum belső menetébe csavarral rögzített, kúp alakú rész, mely a fogpótlás hordozására alkalmas. A protetikai fej a gyógyulás befejeződésével a fogpótlás átadásakor kerül véglegesen a szájüregbe.

A sebészi sablon használata könnyíti és biztonságossá teszi az implantátumok behelyezését. A páciens állcsontjáról vett minta segítségével egy műanyagból préselt sablon készül, mely a behelyezendő implantátumnak megfelelően a fúrók számára vezetőhüvelyt tartalmaz. A diagnosztikához használatos CT-sablon átalakítható sebészi sablonná.